#7 Part
- Nem találom a magassarkúmat!!! - üvöltötte a szétzilált Whitney. Gyönyörű volt, mint mindig, de az arckifejezése egyszerűen tönkretette a képet. Egy türkizkék csillogó testhez simuló ruha volt rajta, szőke haja rendezetlen kontyba volt felfogva, egy-két tincset szabadon hagyva, kulcscsontját kihangsúlyozta a ruha szabása. Arcán az idegesség és düh keveréke öltött testet. Körbe-körbe rohangált a lakásban és szorgosan keresgélte a szereléséhez nélkülözhetetlen tartozékokat, mint például a fekete platform magassarkúját.
- Kislányom, csak te tudhatod, hogy hol van. - közölte szenvtelenül sminkét igazító Mrs. White. Illegette magát a tükör előtt, már nagyjából másfél órája, pont úgy, ahogy minden fontosabb rendezvény előtt szokta. Fontos a külső. A legfontosabb. Hiszen azt hiszik el az emberek, amit látnak. Ha azt látják, hogy Ő egy gyönyörű nő, akkor el is hiszik és híresztelik tovább, ha az emberek azt hiszik, hogy Ők egy szerető és összetartó család, akkor mindig annak is kell látszaniuk. Kötelezően. Különben búcsút mondhatnak a kivívott tiszteletnek, és hűségnek, amit a város polgárjaitól kapnak. Nem is beszélve arról a pénzmennyiségről, amit "borravalóként" bezsebel Mr. White a munkahelyén. Na, abból egy 2 gyermekes család is bőven elél 3 hónapig. Ha azt elveszíti a család, akkor csak az örökölt pénz marad, az meg nem tartana ki sokáig. Amennyit Ők költekeznek... Lehet, hogy 1 évig tartana csak az örökölt pénz szórása, aztán egyszer csak elfogyna.. Tehát, nem engedhetik meg maguknak a tökéletlen család képet. Tökéletesnek kell lenniük!
- De Anya! Segíts! Ne tollászkodj már tovább!! - kiabált Anyjára Whitney, aki mintha mi sem történt volna, tovább igazítgatta hajzuhatagát és tökéletesítette sminkjét. Sose érdekelték igazán a lánya hisztirohamai. Egy idő után rájött, hogy legkönnyebben úgy lehet lekezelni, ha nem is figyel oda. Nos, ez Whitney részéről azt jelentette, hogy az Anyját rohadtul nem érdekli, hogy Vele pontosan mi is van. Akárhányszor próbált neki fiúkról, vagy bármilyen más problémájáról panaszkodni, és várta, hogy Mrs. White végre adjon valami útmutatásfélét neki, amivel minden könnyebb lesz, nem történt semmi. Mrs. White egyszerűen nem figyelt rá. Innentől kezdve, meg oldja meg saját magától, aha persze...
- Akkor szard le, igazad van... - suttogott Whitney szinte fújtatva. Nem az Anyjának szánta ezt a kijelentést, csak úgy magának, de volt benne némi igazság... Mindegy, már úgyis hozzászokott ehhez az egészhez.
Felrohant gyorsan a szobájába és szinte belevetődött a gardróbjába, és végre,
sikeresen megtalálta a keresett cipőt, amit gyorsan magára is kapott, és rohant is a fürdőszobába sminkelni. Nem szerette a hatalmas, feltűnő, sötét árnyalatúakat, Ő inkább a natúr híve volt. Minél kevesebb annál jobb. Enyhe fehér szemhéjpúdert kent fel szemhéjára, egy barack árnyalatú szája pedig tökéletesen passzolt ruhájához. Szempillaspirál még egy elmaradhatatlan hozzávaló volt. Normál, sulis napokon is. Szempillaspirál nélkül Whitney nem igen lépett ki utcára, hiszen abban érezte jól magát. Amint készen volt, táskájáért nyúlt és kivette a telefonját. Már 5 nem fogadott hívása volt és mindegyik Treavistől. Ennyire nem bírja ki nélküle? De aranyooos!
sikeresen megtalálta a keresett cipőt, amit gyorsan magára is kapott, és rohant is a fürdőszobába sminkelni. Nem szerette a hatalmas, feltűnő, sötét árnyalatúakat, Ő inkább a natúr híve volt. Minél kevesebb annál jobb. Enyhe fehér szemhéjpúdert kent fel szemhéjára, egy barack árnyalatú szája pedig tökéletesen passzolt ruhájához. Szempillaspirál még egy elmaradhatatlan hozzávaló volt. Normál, sulis napokon is. Szempillaspirál nélkül Whitney nem igen lépett ki utcára, hiszen abban érezte jól magát. Amint készen volt, táskájáért nyúlt és kivette a telefonját. Már 5 nem fogadott hívása volt és mindegyik Treavistől. Ennyire nem bírja ki nélküle? De aranyooos!
- Helló édesem! - köszönt bele csábosan a telefonba a bálkirálynő, közben legkedvesebb, legszerelmesebb mosolya ült porcelánszínű arcán, barackszínű ajkain.
- Szia, baby! - Treavis lehengerlő férfiasságával megint meglepte W-t. Baby-nek nevezte? Ez több, mint álom...!
- Miért hívtál? - térjünk vissza csak az eredeti témához.
- Nem mondtad, hogy mikor kell értetek mennem a limóval. - áh, igen. A limó. White-ék limuzinja családnévhez illően hófehér volt, és rendkívül nagy. Hatalmas férőhelyű, a legmodernebb technikával ellátott luxus autó... És ezt Treavis tegnap megkaphatta, hogy ma Ő tudja fuvarozni (ingyen, természetesen) a White klánt a Jótékonysági-Estre. Treavis persze tegnap mindenhova ezzel a limuzinnal járkált fel-alá az egész városban, hogy a járókelők irigykedve megcsodálják, milyen gazdag is Ő (vagyis a barátnője, illetve annak szülei, de ez lényegtelen..).
- Elég ötre jönnöd, nem sietünk sehova. - vigyorgott Whitney, miközben sminkén tett pár utóigazítást.
- Elég ötre jönnöd, nem sietünk sehova. - vigyorgott Whitney, miközben sminkén tett pár utóigazítást.
- Oké, akkor ötre ott vagyok, szívem. - ezzel a lendülettel kinyomta a fiú a telefont és a vonal másik végén Whitney elköszönését visszanyelve leült most már rendezett, bevetett ágyára. Nem értette, néha olyan volt Treavis, mintha le akarná rázni. Pedig biztos nem így van, hiszen együtt vannak... Szereti, és mindent megtesz, hogy ez a kapcsolat tökéletes legyen.. Áh, nem érti Ő a fiúkat, és soha nem is fogja.
*Dean szemszöge*
"Hogy a viharba kell megkötni ezt a rohadt nyakkendőt?" Igyekeztem a Youtube videó alapján elsajátítani a nyakkendőkötés lehengerlő művészetét, de valahogyan nem volt hozzá tehetségem, se szellemi erőm. Sajnos az agyamat más gondolatok kötötték le...
Melanie azóta sem írt, semmi jelet nem adott magáról. Kezdett az egész olyan... idegesítővé válni. Csókolóztunk és isteni volt! Ő is tudta ez jól. Megvolt a szikra kettőnk között. Annyira összeillünk, hogy az már szinte égető. Most is, ha csak a csókra gondolok... egyből hevesebben kezd verni a szívem és teljesen beindulok az emlékképektől. Amikor levettem róla a felsőjét, vagy amikor rám feküdt.. és mind ezt szűntelen csókcsata közben. Egész este ezen gondolkoztam. Hogy, hogy nem vettem észre? Sose a Whitney iránt érzett érzelmeim voltak a valóságosak, hanem amit Melanie iránt éreztem. Vagyis, fogalmam sincs mikor alakult át bennem a barátság szerelemmé. Egyáltalán barátság volt? Vagy eleve vonzalom? Nem tudom. Egyszerűen csak megtörtént. Egyik pillanatról a másikra. És minden azzal kezdődött, hogy láttam Whitneyt Treavisen hemperegni. Az igazat megvallva már nem is érdekel. Whitney pont olyat érdemel, mint Treavis. Melanie meg pont olyat, mint én. Én nem vagyok benne biztos, hogy megérdemlek egy ilyen, csodálatos, okos és gyönyörű lányt, mint Melanie, de hátha... Hiszen még a Sors is úgy akarta, hogy ott álljak White-ék küszöbén és belülről összetörve Melanie-t hívjam segítségképp. És ekkor
Bumm! Átkapcsolás. Nem is tudom mi volt az a pont, mikor már biztos voltam abban, hogy meg akarom Melt csókolni. Talán, amikor a csodálatos kék szemeibe néztem? Vagy talán a mézszőke haja varázsolt el teljesen? Nem tudom már... Annyit tudok, hogy most már nem csak a szeme, vagy épp a haja ejt ámulatba, hanem Ő. Teljes egészében Ő.
Nem bírom tovább kötni ezt a kicseszett nyakkendőt, miközben ilyenekre gondolok! Fel kell hívnom! Hol az a nyomorult telefon???!
Kanapé alatt.. Kurva macska! Megölöm a dögöt. Miatta 10 percig kerestem ezt a... Áh, hagyjuk, hívjuk fel gyorsan Melanie-t!
Tárcsáztam a számát és szinte egyből beleszólt a másik oldalról.
- Dean? - örömteli hangja volt. Lehet, hogy várta is a hívásom? Jaj, basszus mondtam is neki, hogy felhívom. Miért vagyok ilyen nyomorék? Eddig nem tudtam volna..? Francba már!
- Igen. - próbáltam nyugodt maradni. Elég nehéz, persze, ha miközben ezernyi pillangó repked szünet nélkül a gyomrodban.
- Akkor ma értem fogsz jönni? - egyből a közepébeee, szép volt Mel. Kissé gyors a váltás, de rendben, állok elébe.
- Persze, hiszen megegyeztünk. - mosolyodtam el. Már csak a nyakkendőt kell megkötnöm és megyek is érted, életem. - Mikorra menjek érted? - a tükörbe nézve megigazítottam jó előre belőtt hajamat, és gyors csekkoltam, hogy milyen jól is nézek ki öltönyben. Áh, Melanie oda-meg vissza lesz tőlem!
- Szerintem jó lesz olyan öt körül. Nem kell sietni, ez csak Anyuék hülye rendezvénye.. - Melanie sose szerette, hogy szülei ilyen túlbuzgók. Szinte havonta szerveztek programokat az egész város számára, ezért mindenki ismerte őket. Fele város utálta azt, hogy mindig mindenhol ott vannak és szervezkednek, a másik fele meg egyenesen imádta őket (leginkább a gazdagok, hiszen a rendezvények 9/10-e nekik volt szervezve).
- Rendben, ötre ott vagyok. - mély férfi hangon beszéltem, azt olvastam valahol, hogy az bejön a csajoknak... Melanie-t biztos könnyebb lesz így megnyerni.
- Oké... - mondta érdekes hanglejtéssel, gondolom nem tudta hova tenni ezt a mély, szexi bariton hangnemet. Vagy csak egyszerűen furcsállta, hogy 2 oktávot mélyült a hangom két mondat között. Igazán nem tudom eldönteni melyiknek van nagyon esélye a kettő közül.
- Szia! - folytattam a mély hangomon, és elégedetten belemosolyogtam a tükörbe. Túl szexi vagy, öcsém! Ja, mégsem.
- Szia... - szerintem még mindig nem tudja hova tenni a hangom. Lehet, hogy ez nem a legjobb hódító módszer, de ma este kísérletezgetni fogok mással is, az tuti.
Na hát akkor kössük meg azt a retkes nyakkendőt...
Éppen itt ülök a kurva limóban és padlógázzal hajtok előre a főúton, hogy odaérjek a White-kúriához pontosan 5-re. Mert pontosan kell érkezni... Most már kurvára elegem van!Számomra, esküszöm rohadt vicces, hogy egy csaj ennyire be tudja kajálni, azt, hogy tetszik nekem. Pedig egyáltalán nem. Ne értsen félre senki, Whitney dögös, meg minden, de én sose fogom lekötni magam. Főleg nem mellette. Hiszen minden nő egy rinyagép, akik befolyásolnak minket, férfiakat, és nem hagynak nekünk szabadságot. Whitneyt is most már legszívesebben leütném. Hogy minden kibaszott nap hallgatnom kell a rohadt panaszkodásait... Még csodálkozok is magamon, hogy nem üvöltöttem le a haját a fejéről néhány alkalommal. De, a pénzért és hírnévért meg kell szenvedni. Még ha ilyen beképzelt ribancot is kell elviselnem, mint Whitney White. Egy biztos, amint azt érzem, hogy megszereztem magamnak pár hűséges támogatót a karrieremhez, és megdöntöm a csajt, otthagyom az egész White pereputtyot a francba. Maximum még egy összetört szív a listán. Ki izgat, ha mindeközben én kibaszott boldog és sikeres vagyok?
Hát ez lett volna a Jótékonysági- Este előzménye :) Na majd ami ott lesz... :DDD Nézzétek, véleményezzetek, kommenteljetek :)
Bye-Bye: Dreamer
*Dean szemszöge*
"Hogy a viharba kell megkötni ezt a rohadt nyakkendőt?" Igyekeztem a Youtube videó alapján elsajátítani a nyakkendőkötés lehengerlő művészetét, de valahogyan nem volt hozzá tehetségem, se szellemi erőm. Sajnos az agyamat más gondolatok kötötték le...
Melanie azóta sem írt, semmi jelet nem adott magáról. Kezdett az egész olyan... idegesítővé válni. Csókolóztunk és isteni volt! Ő is tudta ez jól. Megvolt a szikra kettőnk között. Annyira összeillünk, hogy az már szinte égető. Most is, ha csak a csókra gondolok... egyből hevesebben kezd verni a szívem és teljesen beindulok az emlékképektől. Amikor levettem róla a felsőjét, vagy amikor rám feküdt.. és mind ezt szűntelen csókcsata közben. Egész este ezen gondolkoztam. Hogy, hogy nem vettem észre? Sose a Whitney iránt érzett érzelmeim voltak a valóságosak, hanem amit Melanie iránt éreztem. Vagyis, fogalmam sincs mikor alakult át bennem a barátság szerelemmé. Egyáltalán barátság volt? Vagy eleve vonzalom? Nem tudom. Egyszerűen csak megtörtént. Egyik pillanatról a másikra. És minden azzal kezdődött, hogy láttam Whitneyt Treavisen hemperegni. Az igazat megvallva már nem is érdekel. Whitney pont olyat érdemel, mint Treavis. Melanie meg pont olyat, mint én. Én nem vagyok benne biztos, hogy megérdemlek egy ilyen, csodálatos, okos és gyönyörű lányt, mint Melanie, de hátha... Hiszen még a Sors is úgy akarta, hogy ott álljak White-ék küszöbén és belülről összetörve Melanie-t hívjam segítségképp. És ekkor
Bumm! Átkapcsolás. Nem is tudom mi volt az a pont, mikor már biztos voltam abban, hogy meg akarom Melt csókolni. Talán, amikor a csodálatos kék szemeibe néztem? Vagy talán a mézszőke haja varázsolt el teljesen? Nem tudom már... Annyit tudok, hogy most már nem csak a szeme, vagy épp a haja ejt ámulatba, hanem Ő. Teljes egészében Ő.
Nem bírom tovább kötni ezt a kicseszett nyakkendőt, miközben ilyenekre gondolok! Fel kell hívnom! Hol az a nyomorult telefon???!
Kanapé alatt.. Kurva macska! Megölöm a dögöt. Miatta 10 percig kerestem ezt a... Áh, hagyjuk, hívjuk fel gyorsan Melanie-t!
Tárcsáztam a számát és szinte egyből beleszólt a másik oldalról.
- Dean? - örömteli hangja volt. Lehet, hogy várta is a hívásom? Jaj, basszus mondtam is neki, hogy felhívom. Miért vagyok ilyen nyomorék? Eddig nem tudtam volna..? Francba már!- Igen. - próbáltam nyugodt maradni. Elég nehéz, persze, ha miközben ezernyi pillangó repked szünet nélkül a gyomrodban.
- Akkor ma értem fogsz jönni? - egyből a közepébeee, szép volt Mel. Kissé gyors a váltás, de rendben, állok elébe.
- Persze, hiszen megegyeztünk. - mosolyodtam el. Már csak a nyakkendőt kell megkötnöm és megyek is érted, életem. - Mikorra menjek érted? - a tükörbe nézve megigazítottam jó előre belőtt hajamat, és gyors csekkoltam, hogy milyen jól is nézek ki öltönyben. Áh, Melanie oda-meg vissza lesz tőlem!
- Szerintem jó lesz olyan öt körül. Nem kell sietni, ez csak Anyuék hülye rendezvénye.. - Melanie sose szerette, hogy szülei ilyen túlbuzgók. Szinte havonta szerveztek programokat az egész város számára, ezért mindenki ismerte őket. Fele város utálta azt, hogy mindig mindenhol ott vannak és szervezkednek, a másik fele meg egyenesen imádta őket (leginkább a gazdagok, hiszen a rendezvények 9/10-e nekik volt szervezve).
- Rendben, ötre ott vagyok. - mély férfi hangon beszéltem, azt olvastam valahol, hogy az bejön a csajoknak... Melanie-t biztos könnyebb lesz így megnyerni.
- Oké... - mondta érdekes hanglejtéssel, gondolom nem tudta hova tenni ezt a mély, szexi bariton hangnemet. Vagy csak egyszerűen furcsállta, hogy 2 oktávot mélyült a hangom két mondat között. Igazán nem tudom eldönteni melyiknek van nagyon esélye a kettő közül.
- Szia! - folytattam a mély hangomon, és elégedetten belemosolyogtam a tükörbe. Túl szexi vagy, öcsém! Ja, mégsem.
- Szia... - szerintem még mindig nem tudja hova tenni a hangom. Lehet, hogy ez nem a legjobb hódító módszer, de ma este kísérletezgetni fogok mással is, az tuti.
Na hát akkor kössük meg azt a retkes nyakkendőt...
*Treavis szemszöge*
Éppen itt ülök a kurva limóban és padlógázzal hajtok előre a főúton, hogy odaérjek a White-kúriához pontosan 5-re. Mert pontosan kell érkezni... Most már kurvára elegem van!Számomra, esküszöm rohadt vicces, hogy egy csaj ennyire be tudja kajálni, azt, hogy tetszik nekem. Pedig egyáltalán nem. Ne értsen félre senki, Whitney dögös, meg minden, de én sose fogom lekötni magam. Főleg nem mellette. Hiszen minden nő egy rinyagép, akik befolyásolnak minket, férfiakat, és nem hagynak nekünk szabadságot. Whitneyt is most már legszívesebben leütném. Hogy minden kibaszott nap hallgatnom kell a rohadt panaszkodásait... Még csodálkozok is magamon, hogy nem üvöltöttem le a haját a fejéről néhány alkalommal. De, a pénzért és hírnévért meg kell szenvedni. Még ha ilyen beképzelt ribancot is kell elviselnem, mint Whitney White. Egy biztos, amint azt érzem, hogy megszereztem magamnak pár hűséges támogatót a karrieremhez, és megdöntöm a csajt, otthagyom az egész White pereputtyot a francba. Maximum még egy összetört szív a listán. Ki izgat, ha mindeközben én kibaszott boldog és sikeres vagyok?
Hát ez lett volna a Jótékonysági- Este előzménye :) Na majd ami ott lesz... :DDD Nézzétek, véleményezzetek, kommenteljetek :)
Bye-Bye: Dreamer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése