*Dean naplója*
Én azt se tudom hol kezdjem. Az igazság az, hogy a szerelmi életem egy rohadt nagy tragikomédia. Nem tudom magamba tartani az érzéseimet, ezért kénytelen vagyok papírra vetni őket. Vágjunk gyorsan a közepébe, mert nincs kedvem hatalmas, hosszú, és baromi unalmas bevezetőkhöz. Az nem az én stílusom. Lényeg, ami lényeg, a maradék reményem is kihúnyt. Nem volt és soha nem is lesz olyan, hogy Whitney meg Én. Eddig két éven keresztül állandóan abban a tudatban keltem fel reggel és feküdtem le este, hogy van esélyem nála. Hogy egyszer csak fogja magát, és rájön, hogy én vagyok az, aki az égvilágon mindent megadhat neki, aki tökéletesen boldoggá teheti. Én mindent megtettem volna érte. "Bármi lettem volna őérte..." - hogy Jacob Black szavaival éljek a Twilightból. (Igen, azt is megnéztem, és elhihetitek nem magam miatt. Ugyancsak Whitney áll ennek a hátterében is.) Valójában belefáradtam már abba, hogy 2 éven át csak az arcra puszi szintj
éig jutottunk el. Hogy 2 éven át minden gondolatomat ő kötötte le. És hogy 2 éven át egy kicseszett reménysugár miatt hittem ebben a lehetetlen kapcsolatban, szerettem Őt, és rajongtam Érte. Mindezt feleslegesen. Hiszen, Whitney annyiszor közölte velem azt, hogy milyen hihetetlen jó barátja vagyok, meg rengeteg asszexuális bókot vágott a fejemhez, amitől igazán észhez térhettem volna, de nem tettem. De hogy pontosan miért, arra sajnos nem tudom megfogalmazni a választ. Mondhatnám azt, hogy a szerelem miatt, de csak egy 16 éves srác vagyok, mit tudok még én a szerelemről.. Bár eléggé gyanús, hogy amit éreztem Whitney iránt, az Az volt. (Pontosan jól látható ugye a befejezett múlt idő?) Döntést kellett hoznom a látottak alapján. Azt látni, hogy más pasikkal is szóba elegyedik, azt még a tűrhető kategóriába tartozott. De aaaaz, hogy egy bőrdszekis seggfejjel látom nyálcsere játékot űzve, az nekem már nagyon nem tűrhető, sőt, kifejezetten elviselhetetlen. Szóval itt van meghúzva az a képzeletbeli határvonal. Elég volt a reménykedésekből, az üzenetváltásokból, a filmezgetős hétvégékből... Egyelőre mindent mellőzök mostantól, aminek valaha is köze volt Whitney Whitehoz. Mindenkinek jobb lesz így. Leginkább nekem. 06.27.
*Whitney*
Valami csodálatos volt! Minden tökéletes...Treavis érzéki, szenvedélyes és hihetetlenül szexi. A filmezős este, az Whitney minden eddigi összes randiját felülmúlta... Na és az A csók! Aaaaa csók! W még nem igazán tudta összeszedni a gondolatait. Már legalább 1 óra eltelt azóta, hogy Treavis elment, de a lány még mindig a fellegekben járt. Most akkor járnak? Vagy csak kavarnak? W nem igazán tudta eldönteni. Előkapta méregdrága IPhone-ját (a legújabb kiadás természetesen) és megnyitotta a névjegyeket. Treavis neve legfelül állt (elé írt vagy 3 A betűt, hogy tuti őt adja ki elsőnek) és a lányt hatalmába kerítette a kíváncsiság. Meg kéne kérdeznie, hogy amúgy Ők együtt vannak e. De ha most felhívja, akkor nyomulós cafkának fog tűnni, aki senki másra nem tud gondolni, csak a pasijára (Whitney már a pasijának tekintette természetesen, hiszen megcsókolta). El fogja így ijeszteni. Viszont, ha nem hívja fel, akkor sose derül ki.. Mit is mondott mindig az anyja? "Mindig a fiú keressen először!" igen-igen, ez egy rendkívül fontos szabály. Csak most Whitney valahogy nem volt türelmes hangulatában. Bizsergett az ujjbegye. Nem! 'Ne nyomulj már ilyen feltűnően!!'
A kanapéra dobta telefonját és a konyha felé vette az irányt. Gyomra folyamatosan jelezte, hogy szüksége van egy kis energiára. Kivett egy Danone barackos joghurtot, és szépen leheveredett a TV elé. Éppen főzős műsort közvetített az egyik kedvenc adója, belemerült, próbálta agyban elsajátítani a sütés-főzés fortélyait. Hirtelen telefonja megrezdült mellette, ő meg reflexből érte nyúlt. A kijelzőn Treavis neve villogott rendületlen, arra várva, hogy a szőkeség lakkozott körmével megnyomja a "hívás fogadása" gombot. Valljuk be, nem kellett olyan sokáig várnia...
- Hallóóó! - szólt bele csábosan White kisasszony, közben átkapcsolt egy másik adóra a TV kapcsolóval. Itt az Agymenők ment, Whitney egyszerűen imádta. Normál esetben elvarázsoltan nézte volna Sheldon és Leonard vicces szópárbajait, Rajesh és Howard civódását és hogy mindeközben a barátnőik a másik szobába iszogatnak és néha meghallva egy-két beszólást a fiúktól, sokatmondóan összenéznek. De most vonalban volt a földkerekség leghelyesebb, legérzékibb, legjobban csókoló pasijával. Ez azért sokkal fontosabb..
- Szia! - szólt bele kedvesen Treavis, Whitney úgy érezte, hogy a fiú is pontosan úgy mosolyog beszélgetés közben, mint Ő. Melegséggel töltötte el ez a kép. Mrs. Whitney Black... Nem is olyan rossz.
- Vártam már, hogy hívj. - bukott ki W-ből, de nem bánta. Jobb, ha mindig kimondja azt, amit gondol. A kapcsolatuk igazságra épüljön.
- De.. csak 1 órája, hogy utoljára láttuk egymást. - hallatszott a telefonból Treavis értetlen hangja. Whitney szíve egyre hevesebben vert, pirulni kezdett. Pontosan olyan nyomulós cafkának tűnt, mint amit nagy ívben el akart kerülni.
- Igen, de... - valamit ki kellene találni... Gondolkodj kislány! Ooh, nem tudom! - Tudni akartam, hogy most akkor mi... együtt vagyunk? - igyekezett aranyosan feltenni az igenis komoly hangnemet igénylő kérdést. Hallatszott a vonal túloldalán, hogy enyhén köhintenek. Vajon megijesztette? Helyre kell hozni... oohhh mamám!! - Vagyiiiis, tudom, még csak egy napja ismerjük egymást ezért is mondom, hogy nem kell sietni... - ennél gázabb szöveget... Ennyi, kész,vége mindennek! Fújtak a világegyetem legdögösebb pasijának...
- Hát, szerintem ez már annak számít. - mondta szárazon Treavis.
- Akkor mi most járunk..- próbálta szoktatni magát a helyzethez a lány, most már nem szingli kis 16 éves csajszika, hanem egy boldog kapcsolatban élő, érett nő.
- Igen.. - Treavis érdekes hangsúllyal tette hivatalossá kapcsolatukat. Whitney arcára levakarhatatlan vigyor került és szinte elöntötte az eufória. Soha nem volt még ilyen boldog eddigi élete során!
*Treavis*
A csókcsata körülbelül negyed órán át tartott, aztán kényelmetlenné kezdett válni a fiú számára a helyzet. Hiszen mégiscsak érdekből ment bele ebbe az egészbe.. Nem arról van szó, hogy ne lenne csábító a kis szőke, de semmi egyéb. Jó egy menetre. Viszont a pénze miatt egy kicsit többet kell beletenni ebbe a kapcsolatba, mint amit alapból beleképzelt az elején: Megismerkednek (azaz smárolnak) aztán egy gyors menet és kész. Aztán Treavis többet nem veszi fel a csajnak a telefont, nem keresi, nem beszél vele. Olyan ismeretlenné válik számára, mint amilyen azelőtt volt, hogy a nyelvét a szájába dugta. Tehát egy senkivé.
Most, hogy túl volt ezen a felettébb kínos telefonbeszélgetésen, és hivatalosan együtt volt az idegesítő bigével, elkezdhette tervezgetni az ismerkedési szövegét, amit majd a gazdagoknak szervezett rendezvényeken fog hasznosítani. Illetve helyet kell csinálnia pár méregdrága cuccnak, amelyek majd hamarosan az Ő markát ütik. Lehetne ennél kétszínűbb? Nem hinném...
*Dean szemszöge*
Amint leírtam az utolsó mondatot megkönnyebbültem. Túlléptem. Egyszerűen megszűnt azaz égető érzés, mely előidézte az állandó hiányérzetet, amely akkor keletkezett, ha Whitney nem volt velem. Nincs többé. Elengedtem, hisz én attól vagyok boldog, ha Ő boldog. És ha Őt ez a Black gyerek teszi boldoggá, akkor nekem szemet kell hunynom felette, és vele örülni, mint egy igaz barátnak.
Nem teljesen voltam benne biztos, hogy egyből túl tudok lépni ezen az egészen, ezért biztonság kedvéért áthívtam Melanie-t, aki Whitney mellett a másik legjobb barátom. Természetesen tudott a W iránt táplált érzéseimről, de a lelkére kötöttem, még mikor rájött, hogy egy szót ne szóljon erről. Meg is tartotta a szavát, pedig ha valaki, akkor ő az, aki imád mindent kifecsegni.
Halkan kopogtattak a szobám ajtaján, majd Melanie lépett be. Mézszőke haja fényesen, szétterülve omlott a vékonyka vállára, zafírkék szemében együttérzés volt fellelhető. Odakuporodott mellém az ágyra és a naplómat bámultuk közös erővel. Már ez is nagy segítség volt tőle. Nem kellett beszélnie, vagy szórakoztatnia, csak annyit szerettem volna, hogy itt legyen velem. Ő mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Sose hagyott cserben. Igazából sokkal jobb barátom volt, mint Whitney. Melanie tényleg mindent tudott rólam. Én is róla.
Váratlanul a kezem felé nyúlt, majd összekulcsolta az ujjait az én, szinte élettelen ujjaimmal. Hideg volt a keze, és mégis, valahogy biztonságot árasztott. Kellemes érzés..
Ránéztem, Ő meg vissza rám.
Hirtelen, mintha átkapcsoltak volna bennem valamit. Lehet, hogy a Whitney-s szerelem utóhatása volt, de az is lehet, hogy én akartam így. Odahajoltam Melanie-hoz, megéreztem finom rózsaillatát és megcsókoltam...
Életeim, ennyi lett volna a mai adag, hamarosan következő :) Várok azért kommenteket :D Meg véleményezzétek alul sztorit :) Danke schöööön <3
Bye-bye: Dreamer
éig jutottunk el. Hogy 2 éven át minden gondolatomat ő kötötte le. És hogy 2 éven át egy kicseszett reménysugár miatt hittem ebben a lehetetlen kapcsolatban, szerettem Őt, és rajongtam Érte. Mindezt feleslegesen. Hiszen, Whitney annyiszor közölte velem azt, hogy milyen hihetetlen jó barátja vagyok, meg rengeteg asszexuális bókot vágott a fejemhez, amitől igazán észhez térhettem volna, de nem tettem. De hogy pontosan miért, arra sajnos nem tudom megfogalmazni a választ. Mondhatnám azt, hogy a szerelem miatt, de csak egy 16 éves srác vagyok, mit tudok még én a szerelemről.. Bár eléggé gyanús, hogy amit éreztem Whitney iránt, az Az volt. (Pontosan jól látható ugye a befejezett múlt idő?) Döntést kellett hoznom a látottak alapján. Azt látni, hogy más pasikkal is szóba elegyedik, azt még a tűrhető kategóriába tartozott. De aaaaz, hogy egy bőrdszekis seggfejjel látom nyálcsere játékot űzve, az nekem már nagyon nem tűrhető, sőt, kifejezetten elviselhetetlen. Szóval itt van meghúzva az a képzeletbeli határvonal. Elég volt a reménykedésekből, az üzenetváltásokból, a filmezgetős hétvégékből... Egyelőre mindent mellőzök mostantól, aminek valaha is köze volt Whitney Whitehoz. Mindenkinek jobb lesz így. Leginkább nekem. 06.27.*Whitney*
Valami csodálatos volt! Minden tökéletes...Treavis érzéki, szenvedélyes és hihetetlenül szexi. A filmezős este, az Whitney minden eddigi összes randiját felülmúlta... Na és az A csók! Aaaaa csók! W még nem igazán tudta összeszedni a gondolatait. Már legalább 1 óra eltelt azóta, hogy Treavis elment, de a lány még mindig a fellegekben járt. Most akkor járnak? Vagy csak kavarnak? W nem igazán tudta eldönteni. Előkapta méregdrága IPhone-ját (a legújabb kiadás természetesen) és megnyitotta a névjegyeket. Treavis neve legfelül állt (elé írt vagy 3 A betűt, hogy tuti őt adja ki elsőnek) és a lányt hatalmába kerítette a kíváncsiság. Meg kéne kérdeznie, hogy amúgy Ők együtt vannak e. De ha most felhívja, akkor nyomulós cafkának fog tűnni, aki senki másra nem tud gondolni, csak a pasijára (Whitney már a pasijának tekintette természetesen, hiszen megcsókolta). El fogja így ijeszteni. Viszont, ha nem hívja fel, akkor sose derül ki.. Mit is mondott mindig az anyja? "Mindig a fiú keressen először!" igen-igen, ez egy rendkívül fontos szabály. Csak most Whitney valahogy nem volt türelmes hangulatában. Bizsergett az ujjbegye. Nem! 'Ne nyomulj már ilyen feltűnően!!' A kanapéra dobta telefonját és a konyha felé vette az irányt. Gyomra folyamatosan jelezte, hogy szüksége van egy kis energiára. Kivett egy Danone barackos joghurtot, és szépen leheveredett a TV elé. Éppen főzős műsort közvetített az egyik kedvenc adója, belemerült, próbálta agyban elsajátítani a sütés-főzés fortélyait. Hirtelen telefonja megrezdült mellette, ő meg reflexből érte nyúlt. A kijelzőn Treavis neve villogott rendületlen, arra várva, hogy a szőkeség lakkozott körmével megnyomja a "hívás fogadása" gombot. Valljuk be, nem kellett olyan sokáig várnia...
- Hallóóó! - szólt bele csábosan White kisasszony, közben átkapcsolt egy másik adóra a TV kapcsolóval. Itt az Agymenők ment, Whitney egyszerűen imádta. Normál esetben elvarázsoltan nézte volna Sheldon és Leonard vicces szópárbajait, Rajesh és Howard civódását és hogy mindeközben a barátnőik a másik szobába iszogatnak és néha meghallva egy-két beszólást a fiúktól, sokatmondóan összenéznek. De most vonalban volt a földkerekség leghelyesebb, legérzékibb, legjobban csókoló pasijával. Ez azért sokkal fontosabb..
- Szia! - szólt bele kedvesen Treavis, Whitney úgy érezte, hogy a fiú is pontosan úgy mosolyog beszélgetés közben, mint Ő. Melegséggel töltötte el ez a kép. Mrs. Whitney Black... Nem is olyan rossz.
- Vártam már, hogy hívj. - bukott ki W-ből, de nem bánta. Jobb, ha mindig kimondja azt, amit gondol. A kapcsolatuk igazságra épüljön.
- De.. csak 1 órája, hogy utoljára láttuk egymást. - hallatszott a telefonból Treavis értetlen hangja. Whitney szíve egyre hevesebben vert, pirulni kezdett. Pontosan olyan nyomulós cafkának tűnt, mint amit nagy ívben el akart kerülni.
- Igen, de... - valamit ki kellene találni... Gondolkodj kislány! Ooh, nem tudom! - Tudni akartam, hogy most akkor mi... együtt vagyunk? - igyekezett aranyosan feltenni az igenis komoly hangnemet igénylő kérdést. Hallatszott a vonal túloldalán, hogy enyhén köhintenek. Vajon megijesztette? Helyre kell hozni... oohhh mamám!! - Vagyiiiis, tudom, még csak egy napja ismerjük egymást ezért is mondom, hogy nem kell sietni... - ennél gázabb szöveget... Ennyi, kész,vége mindennek! Fújtak a világegyetem legdögösebb pasijának...
- Hát, szerintem ez már annak számít. - mondta szárazon Treavis.
- Akkor mi most járunk..- próbálta szoktatni magát a helyzethez a lány, most már nem szingli kis 16 éves csajszika, hanem egy boldog kapcsolatban élő, érett nő.
- Igen.. - Treavis érdekes hangsúllyal tette hivatalossá kapcsolatukat. Whitney arcára levakarhatatlan vigyor került és szinte elöntötte az eufória. Soha nem volt még ilyen boldog eddigi élete során!
*Treavis*
A csókcsata körülbelül negyed órán át tartott, aztán kényelmetlenné kezdett válni a fiú számára a helyzet. Hiszen mégiscsak érdekből ment bele ebbe az egészbe.. Nem arról van szó, hogy ne lenne csábító a kis szőke, de semmi egyéb. Jó egy menetre. Viszont a pénze miatt egy kicsit többet kell beletenni ebbe a kapcsolatba, mint amit alapból beleképzelt az elején: Megismerkednek (azaz smárolnak) aztán egy gyors menet és kész. Aztán Treavis többet nem veszi fel a csajnak a telefont, nem keresi, nem beszél vele. Olyan ismeretlenné válik számára, mint amilyen azelőtt volt, hogy a nyelvét a szájába dugta. Tehát egy senkivé.Most, hogy túl volt ezen a felettébb kínos telefonbeszélgetésen, és hivatalosan együtt volt az idegesítő bigével, elkezdhette tervezgetni az ismerkedési szövegét, amit majd a gazdagoknak szervezett rendezvényeken fog hasznosítani. Illetve helyet kell csinálnia pár méregdrága cuccnak, amelyek majd hamarosan az Ő markát ütik. Lehetne ennél kétszínűbb? Nem hinném...
*Dean szemszöge*
Amint leírtam az utolsó mondatot megkönnyebbültem. Túlléptem. Egyszerűen megszűnt azaz égető érzés, mely előidézte az állandó hiányérzetet, amely akkor keletkezett, ha Whitney nem volt velem. Nincs többé. Elengedtem, hisz én attól vagyok boldog, ha Ő boldog. És ha Őt ez a Black gyerek teszi boldoggá, akkor nekem szemet kell hunynom felette, és vele örülni, mint egy igaz barátnak.
Nem teljesen voltam benne biztos, hogy egyből túl tudok lépni ezen az egészen, ezért biztonság kedvéért áthívtam Melanie-t, aki Whitney mellett a másik legjobb barátom. Természetesen tudott a W iránt táplált érzéseimről, de a lelkére kötöttem, még mikor rájött, hogy egy szót ne szóljon erről. Meg is tartotta a szavát, pedig ha valaki, akkor ő az, aki imád mindent kifecsegni.
Halkan kopogtattak a szobám ajtaján, majd Melanie lépett be. Mézszőke haja fényesen, szétterülve omlott a vékonyka vállára, zafírkék szemében együttérzés volt fellelhető. Odakuporodott mellém az ágyra és a naplómat bámultuk közös erővel. Már ez is nagy segítség volt tőle. Nem kellett beszélnie, vagy szórakoztatnia, csak annyit szerettem volna, hogy itt legyen velem. Ő mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Sose hagyott cserben. Igazából sokkal jobb barátom volt, mint Whitney. Melanie tényleg mindent tudott rólam. Én is róla.
Váratlanul a kezem felé nyúlt, majd összekulcsolta az ujjait az én, szinte élettelen ujjaimmal. Hideg volt a keze, és mégis, valahogy biztonságot árasztott. Kellemes érzés..
Ránéztem, Ő meg vissza rám.
Hirtelen, mintha átkapcsoltak volna bennem valamit. Lehet, hogy a Whitney-s szerelem utóhatása volt, de az is lehet, hogy én akartam így. Odahajoltam Melanie-hoz, megéreztem finom rózsaillatát és megcsókoltam...
Életeim, ennyi lett volna a mai adag, hamarosan következő :) Várok azért kommenteket :D Meg véleményezzétek alul sztorit :) Danke schöööön <3
Bye-bye: Dreamer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése