Sorry guys! :(

Bocsánat, hogy mostanában elhanyagoltam a blogot, csak elég eseménydús volt ez a hónap és még csak a felénél tartunk... Ma indulok nyaralni Bulgáriába így a blog továbbra is szünetel, de ha hazaérek összeszedem magam, ígérem :)

Hamarosan találkozunk <3 Bye-bye:Dreamer

#7 Part Final touches

#7 Part

- Nem találom a magassarkúmat!!! - üvöltötte a szétzilált Whitney. Gyönyörű volt, mint mindig, de az arckifejezése egyszerűen tönkretette a képet. Egy türkizkék csillogó testhez simuló ruha volt rajta, szőke haja rendezetlen kontyba volt felfogva, egy-két tincset szabadon hagyva, kulcscsontját kihangsúlyozta a ruha szabása. Arcán az idegesség és düh keveréke öltött testet. Körbe-körbe rohangált a lakásban és szorgosan keresgélte a szereléséhez nélkülözhetetlen tartozékokat, mint például a fekete platform magassarkúját.

- Kislányom, csak te tudhatod, hogy hol van. - közölte szenvtelenül sminkét igazító Mrs. White. Illegette magát a tükör előtt, már nagyjából másfél órája, pont úgy, ahogy minden fontosabb rendezvény előtt szokta. Fontos a külső. A legfontosabb. Hiszen azt hiszik el az emberek, amit látnak. Ha azt látják, hogy Ő egy gyönyörű nő, akkor el is hiszik és híresztelik tovább, ha az emberek azt hiszik, hogy Ők egy szerető és összetartó család, akkor mindig annak is kell látszaniuk. Kötelezően. Különben búcsút mondhatnak a kivívott tiszteletnek, és hűségnek, amit a város polgárjaitól kapnak. Nem is beszélve arról a pénzmennyiségről, amit "borravalóként" bezsebel Mr. White a munkahelyén. Na, abból egy 2 gyermekes család is bőven elél 3 hónapig. Ha azt elveszíti a család, akkor csak az örökölt pénz marad, az meg nem tartana ki sokáig. Amennyit Ők költekeznek... Lehet, hogy 1 évig tartana csak az örökölt pénz szórása, aztán egyszer csak elfogyna.. Tehát, nem engedhetik meg maguknak a tökéletlen család képet. Tökéletesnek kell lenniük!

- De Anya! Segíts! Ne tollászkodj már tovább!! - kiabált Anyjára Whitney, aki mintha mi sem történt volna, tovább igazítgatta hajzuhatagát és tökéletesítette sminkjét. Sose érdekelték igazán a lánya hisztirohamai. Egy idő után rájött, hogy legkönnyebben úgy lehet lekezelni, ha nem is figyel oda. Nos, ez Whitney részéről azt jelentette, hogy az Anyját rohadtul nem érdekli, hogy Vele pontosan mi is van. Akárhányszor próbált neki fiúkról, vagy bármilyen más problémájáról panaszkodni, és várta, hogy Mrs. White végre adjon valami útmutatásfélét neki, amivel minden könnyebb lesz, nem történt semmi. Mrs. White egyszerűen nem figyelt rá. Innentől kezdve, meg oldja meg saját magától, aha persze...

- Akkor szard le, igazad van... - suttogott Whitney szinte fújtatva. Nem az Anyjának szánta ezt a kijelentést, csak úgy magának, de volt benne némi igazság... Mindegy, már úgyis hozzászokott ehhez az egészhez.

Felrohant gyorsan a szobájába és szinte belevetődött a gardróbjába, és végre, sikeresen megtalálta a keresett cipőt, amit gyorsan magára is kapott, és rohant is a fürdőszobába sminkelni. Nem szerette a hatalmas, feltűnő, sötét árnyalatúakat, Ő inkább a natúr híve volt. Minél kevesebb annál jobb. Enyhe fehér szemhéjpúdert kent fel szemhéjára, egy barack árnyalatú szája pedig tökéletesen passzolt ruhájához. Szempillaspirál még egy elmaradhatatlan hozzávaló volt. Normál, sulis napokon is. Szempillaspirál nélkül Whitney nem igen lépett ki utcára, hiszen abban érezte jól magát. Amint készen volt, táskájáért nyúlt és kivette a telefonját. Már 5 nem fogadott hívása volt és mindegyik Treavistől. Ennyire nem bírja ki nélküle? De aranyooos!

- Helló édesem! - köszönt bele csábosan a telefonba a bálkirálynő, közben legkedvesebb, legszerelmesebb mosolya ült porcelánszínű arcán, barackszínű ajkain.

- Szia, baby! - Treavis lehengerlő férfiasságával megint meglepte W-t. Baby-nek nevezte? Ez több, mint álom...!

- Miért hívtál? - térjünk vissza csak az eredeti témához.

- Nem mondtad, hogy mikor kell értetek mennem a limóval. - áh, igen. A limó. White-ék limuzinja családnévhez illően hófehér volt, és rendkívül nagy. Hatalmas férőhelyű, a legmodernebb technikával ellátott luxus autó... És ezt Treavis tegnap megkaphatta, hogy ma Ő tudja fuvarozni (ingyen, természetesen) a White klánt a Jótékonysági-Estre. Treavis persze tegnap mindenhova ezzel a limuzinnal járkált fel-alá az egész városban, hogy a járókelők irigykedve megcsodálják, milyen gazdag is Ő (vagyis a barátnője, illetve annak szülei, de ez lényegtelen..).
- Elég ötre jönnöd, nem sietünk sehova. - vigyorgott Whitney, miközben sminkén tett pár utóigazítást.

- Oké, akkor ötre ott vagyok, szívem. - ezzel a lendülettel kinyomta a fiú a telefont és a vonal másik végén Whitney elköszönését visszanyelve leült most már rendezett, bevetett ágyára. Nem értette, néha olyan volt Treavis, mintha le akarná rázni. Pedig biztos nem így van, hiszen együtt vannak... Szereti, és mindent megtesz, hogy ez a kapcsolat tökéletes legyen.. Áh, nem érti Ő a fiúkat, és soha nem is fogja.

*Dean szemszöge*


"Hogy a viharba kell megkötni ezt a rohadt nyakkendőt?" Igyekeztem a Youtube videó alapján elsajátítani a nyakkendőkötés lehengerlő művészetét, de valahogyan nem volt hozzá tehetségem, se szellemi erőm. Sajnos az agyamat más gondolatok kötötték le...
Melanie azóta sem írt, semmi jelet nem adott magáról. Kezdett az egész olyan... idegesítővé válni. Csókolóztunk és isteni volt! Ő is tudta ez jól. Megvolt a szikra kettőnk között. Annyira összeillünk, hogy az már szinte égető. Most is, ha csak a csókra gondolok... egyből hevesebben kezd verni a szívem és teljesen beindulok az emlékképektől. Amikor levettem róla a felsőjét, vagy amikor rám feküdt.. és mind ezt szűntelen csókcsata közben. Egész este ezen gondolkoztam. Hogy, hogy nem vettem észre? Sose a Whitney iránt érzett érzelmeim voltak a valóságosak, hanem amit Melanie iránt éreztem. Vagyis, fogalmam sincs mikor alakult át bennem a barátság szerelemmé. Egyáltalán barátság volt? Vagy eleve vonzalom? Nem tudom. Egyszerűen csak megtörtént. Egyik pillanatról a másikra. És minden azzal kezdődött, hogy láttam Whitneyt Treavisen hemperegni. Az igazat megvallva már nem is érdekel. Whitney pont olyat érdemel, mint Treavis. Melanie meg pont olyat, mint én. Én nem vagyok benne biztos, hogy megérdemlek egy ilyen, csodálatos, okos és gyönyörű lányt, mint Melanie, de hátha... Hiszen még a Sors is úgy akarta, hogy ott álljak White-ék küszöbén és belülről összetörve Melanie-t hívjam segítségképp. És ekkor
Bumm! Átkapcsolás. Nem is tudom mi volt az a pont, mikor már biztos voltam abban, hogy meg akarom Melt csókolni. Talán, amikor a csodálatos kék szemeibe néztem? Vagy talán a mézszőke haja varázsolt el teljesen? Nem tudom már... Annyit tudok, hogy most már nem csak a szeme, vagy épp a haja ejt ámulatba, hanem Ő. Teljes egészében Ő.
Nem bírom tovább kötni ezt a kicseszett nyakkendőt, miközben ilyenekre gondolok! Fel kell hívnom! Hol az a nyomorult telefon???!
Kanapé alatt.. Kurva macska! Megölöm a dögöt. Miatta 10 percig kerestem ezt a... Áh, hagyjuk, hívjuk fel gyorsan Melanie-t!
Tárcsáztam a számát és szinte egyből beleszólt a másik oldalról.
- Dean? - örömteli hangja volt. Lehet, hogy várta is a hívásom? Jaj, basszus mondtam is neki, hogy felhívom. Miért vagyok ilyen nyomorék? Eddig nem tudtam volna..? Francba már!
- Igen. - próbáltam nyugodt maradni. Elég nehéz, persze, ha miközben ezernyi pillangó repked szünet nélkül a gyomrodban.
- Akkor ma értem fogsz jönni? - egyből a közepébeee, szép volt Mel. Kissé gyors a váltás, de rendben, állok elébe.
- Persze, hiszen megegyeztünk. - mosolyodtam el. Már csak a nyakkendőt kell megkötnöm és megyek is érted, életem. - Mikorra menjek érted? - a tükörbe nézve megigazítottam jó előre belőtt hajamat, és gyors csekkoltam, hogy milyen jól is nézek ki öltönyben. Áh, Melanie oda-meg vissza lesz tőlem!
- Szerintem jó lesz olyan öt körül. Nem kell sietni, ez csak Anyuék hülye rendezvénye.. - Melanie sose szerette, hogy szülei ilyen túlbuzgók. Szinte havonta szerveztek programokat az egész város számára, ezért mindenki ismerte őket. Fele város utálta azt, hogy mindig mindenhol ott vannak és szervezkednek, a másik fele meg egyenesen imádta őket (leginkább a gazdagok, hiszen a rendezvények 9/10-e nekik volt szervezve).
- Rendben, ötre ott vagyok. - mély férfi hangon beszéltem, azt olvastam valahol, hogy az bejön a csajoknak... Melanie-t biztos könnyebb lesz így megnyerni.
- Oké... - mondta érdekes hanglejtéssel, gondolom nem tudta hova tenni ezt a mély, szexi bariton hangnemet. Vagy csak egyszerűen furcsállta, hogy 2 oktávot mélyült a hangom két mondat között. Igazán nem tudom eldönteni melyiknek van nagyon esélye a kettő közül.
- Szia! - folytattam a mély hangomon, és elégedetten belemosolyogtam a tükörbe. Túl szexi vagy, öcsém! Ja, mégsem.
- Szia... - szerintem még mindig nem tudja hova tenni a hangom. Lehet, hogy ez nem a legjobb hódító módszer, de ma este kísérletezgetni fogok mással is, az tuti.
Na hát akkor kössük meg azt a retkes nyakkendőt...

*Treavis szemszöge*

Éppen itt ülök a kurva limóban és padlógázzal hajtok előre a főúton, hogy odaérjek a White-kúriához pontosan 5-re. Mert pontosan kell érkezni... Most már kurvára elegem van!Számomra, esküszöm rohadt vicces, hogy egy csaj ennyire be tudja kajálni, azt, hogy tetszik nekem. Pedig egyáltalán nem. Ne értsen félre senki, Whitney dögös, meg minden, de én sose fogom lekötni magam. Főleg nem mellette. Hiszen minden nő egy rinyagép, akik befolyásolnak minket, férfiakat, és nem hagynak nekünk szabadságot. Whitneyt is most már legszívesebben leütném. Hogy minden kibaszott nap hallgatnom kell a rohadt panaszkodásait... Még csodálkozok is magamon, hogy nem üvöltöttem le a haját a fejéről néhány alkalommal. De, a pénzért és hírnévért meg kell szenvedni. Még ha ilyen beképzelt ribancot is kell elviselnem, mint Whitney White. Egy biztos, amint azt érzem, hogy megszereztem magamnak pár hűséges támogatót a karrieremhez, és megdöntöm a csajt, otthagyom az egész White pereputtyot a francba. Maximum még egy összetört szív a listán. Ki izgat, ha mindeközben én kibaszott boldog és sikeres vagyok?


Hát ez lett volna a Jótékonysági- Este előzménye :) Na majd ami ott lesz... :DDD Nézzétek, véleményezzetek, kommenteljetek :)
Bye-Bye: Dreamer

#6 Part Love Me Like U Do...

#6 Part


- Whitney! - üvöltött Mrs. White a konyhából már harmadjára az emeletre, zárt ajtó mögött tartózkodó elvarázsolt tinilánynak. Azzal nem számolt viszont, hogy a fülhallgató is közrejátszik a lány külvilágtól való elszakításában. Szerelmes, csöpögős slágereket hallgatott és ezerrel Facebookozott. (Hát a menők...) Tipikus délutáni program egy boldog (1 napos) kapcsolatban élő 16 éves hölgynek. Mrs. White megunta a várakozást, dühösen felbattyogott a márványlépcsőn, majd Whitney szobájába lépve visszahőkölt. Ekkora kupit még sose látott ebben a szobában. A ruhák össze-vissza 10-es kupacokban hevertek a szoba közepén. Ásványvizes flakonok voltak mindenfelé a földön. Papírlapok szétszórva a szoba minden szegletében... Müzlis papírok lepték be az egész szőnyeget és az ágyat. Mi történhetett az Ő tisztaságmániás, rendezett kislányával?

- Whitney White! - szólt hangját felemelve, csípőre tett kézzel. Whitney sikeresen visszatért a valóságba, és Anyját látva megállapította, hogy valami nagy baj történhetett. Szeme villámokat szórt felé, karja csípőjén pihent fenyegetőn és a szája szegletében kisebb ráncok jelentek meg.

- Igen? - a helyzet enyhítése érdekében rámosolygott kedvesen Mrs. White-ra, aki tátott szájjal meredt rá, majd a kezével sokatmondóan körbemutatott a szobán, hogy lánya végre észrevegye problémája forrását. - Ja, hogy az. - kuncogott a szőkeség, gyorsan felpattant és az első keze ügyébe kerülő ásványvizes flakont a szemetesébe dobta.

- Nem csak az az egy flakon a baj. - tette karba a kezét felelősségteljesen a főnök. Whitney forgatni kezdte a szemét. Nem volt ideje rendet rakni. Neki annyi elintéznivalója akadt most, hogy van pasija. Ő a világ legelfoglaltabb (meg legboldogabb) embere. Az elpakolás a legutolsó helyen szerepelt a tevékenységlistáján.
- Jó, majd mindjárt rendet teremtek. - azzal a lendülettel visszafeküdt bevetetlen franciaágyára, melyen a takaró rózsaszín és fekete Eiffel-torony mintás volt. Alapból Whitney egész szobája Párizsra emlékeztetett mindenkit, aki valaha betekintett oda. Eleve az ágytakarón is Párizs jelképe díszelgett, de a falon 2 méteres matrica formájában is fellelhető volt. A laptopja színe szintén rózsaszín, tehát beleillett a romantikus hatást keltő szobába. A földön heverő puffok is rózsaszín-fekete-fehér színekben pompáztak körül ölelve egy kis, kerek üvegasztalkát, amit Whitney igazából nem is használt, dísznek viszont tökéletes volt. A szőnyeg is hosszú szőrű, puha, hófehér. Hideg téli estéken a legkényelmesebb. Az íróasztala felettébb egyszerű volt, fehér, sima, a hozzátartozó szék rózsaszín. Összegezve gyönyörű, romantikus szoba volt ez, ami remekül volt berendezve. Jó a stílus Whitney!
- Kislányom, szerettem volna közölni veled, hogy holnap a Jenkinsék által szervezett jótékonysági rendezvényre vagyunk hivatalosak, de ha nem vagy hajlandó rendet teremteni ebben a nyomorult szobában, akkor kénytelenek leszünk itthon hagyni. - mondta végig a mondatot egy levegővel, szenvtelenül Mrs. White és hatásvadászan kiviharzott és bevágta maga mögött az ajtót. Hát mi ez a nő, ha nem Drámakirálynő?
ˇMelanie-ék Jótékonysági-Estje? Ki nem hagyhatom!" - gondolta végig gyorsan W és felpattant, majd nekilátott a szelektálásnak.. hosszú délutánnak nézünk elébe.
Várjunk csak egy percet. Jótékonysági-Est... Oda feltétlenül kell egy partner.
Whitney szinte repült a telefonjáért, és egyből tárcsázta a megtanult telefonszámot.
- Szia édes! - köszönt bele mézes-mázosan Treavis.
- Szia életem! - Whitney gyomrában megint a bizsergés vette át az uralmat és nem bírta abbahagyni a mosolygást, pedig már kellemetlen volt az arcizmainak. Fura dolog ez a szerelem...
- Mizújs? - Treavis kedvesen érdeklődött és várta, hogy Whitney nekikezdjen átlagosan egy órás monológjának, az aznapi tevékenységeit felsorolva. Sose hagyja ki a legapróbb részleteket se.
- Oh, most nem az a fontos, hogy velem mizújs... - basszus, lehet, hogy megússza? Nem kell megint arra figyelnie nehogy a telefon a fülére olvadjon? - Igazából kérdezni szeretnék valamit. - Treavis tudta, hogy nem ússza meg. Megint egy kérdés. Nem fogy ki soha ebből ez a lány?
- Mondd. - sóhajtott egyet a fiú, karba téve a kezét a vonal túlsó végén.
- Eljönnél velem a holnapi Jenkins-Jótékonysági-Estre? - jól hallotta? Jótékonysági-Est? Ahol sok-sok gazdag és befolyásos ember gyűlik össze és előkelően, jótékony célokra szórják a pénzüket? Ez az a rendezvény? Már elhívja magával Whitney? Hát ezt nem hiszi el, hogy ilyen nagy szerencséje van... Ez a lány szerelmesebb, mint gondolta... És ezt feltétlenül ki kell használni.

*Dean szemszöge*

Esküszöm, nem tudom mi ütött belém. Mi volt ez? Mit tettem?
Melanie-ra meredtem, vártam tőle esetleg valamiféle reakciót. De csupán a meglepettséget tudtam leolvasni finom vonásaiból. Hirtelen a szemei a földet kezdték el pásztázni, tehát eléggé zavarban volt. Nem csodálom, én is valami ehhez hasonlót éreztem. Ruháját kezdte piszkálgatni. Hófehér arca rózsaszínes árnyalatba váltott át. Elpirult... Ez vajon azt jelenti, hogy tetszett neki, vagy kínos számára a helyzet? Mondjon már valamit! Én képtelen vagyok megszólalni... Na, de légy már férfi, Dean! Végül is te csókoltad meg, ha már volt benned ennyi bátorság, akkor ezt is simán megcsinálod. Mondj valamit!
- Szóval... - köszörültem meg torkomat. Nagyot nyeltem, nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, hiszen még nem volt ilyen... Vagyis smároltam már, nem is egyszer, de ehhez hasonló soha nem volt. Rövid volt, édes és finom. Epres szájfénye nyomát még mindig éreztem a számon. Feltűnésmentesen megnyaltam az alsóajkam, hogy újból megízleljem. Hihetetlen nagy vágy fogott el. Folytatni akartam. Most, azonnal! Bááár, elég furán venné ki magát, ha csak úgy egyszerűen letámadnám megint. Ez is elég sok(k) volt már neki.
- Szóval.. - ismételte meg előző mondatom és biztatóan rám mosolygott. Viszonoztam a kedves gesztust és vártam. Hosszú másodpercek teltek el. Soha olyan lassan még nem telt az idő, mint akkor. Ott ültünk egymással szemben. Szemkontaktust most már egy pillanatra se szakítottuk meg. A levegő izzott körülöttünk, nem éreztem még semmi ehhez foghatót. Egyszerűen nem bírtam tovább.. Muszáj volt újra éreznem epres szájfénye ízét és a Orbit rágó után maradt enyhén mentolos szájízt. A haja illata bódító hatással volt rám, csak néztem és néztem... Ekkor, hirtelen felém hajolt és önszántából, magától rátapasztotta ajkait az enyémre... Ez nem olyan csók volt, mint az előző... Oh, ez sokkal másabb volt. Ez szenvedélyes volt, és érzelemmel teli. Nyelvemmel utat törtem magamnak, és megtaláltam az övét. Érzékin csókolt, égetett a vágy... Kezemmel végigsimítottam a karján, majd derekára helyeztem... aztán lejjebb... durván belemarkoltam formás fenekébe. Enyhe sóhaj hagyta el a száját, amitől rendkívül beindultam. A csók szenvedélyesből vaddá váltott át. A hajamba túrt én meg hirtelen felindulásból magamra fektettem. Nem ellenkezett. Tovább csókolt, a kezeim meg felfedezőútra  indultak a testén. Közben Ő is simogatott ahol csak ért, vagy éppen a hátamat karmolta... Istenem! Testünk egybeolvadt, a csípőjét az ágyékomnak nyomta. Muszáj tovább mennem. Nyakát kezdtem csókolgatni, és finoman lefejtettem róla a lenge, piros blúzát és megpillantottam fekete, csipkés melltartóját. Ő is az ingem felé nyúlt éppen, de...
- Várj! - mondta végül halkan és legurult rólam. Mellém feküdt és megfogta a kezemet. Hallatszott a hangján, hogy alig tud levegőt venni. Oh, hát ilyen lélegzetelállító voltam? Mondjuk én is inkább lihegtem most, mint lélegeztem...
- Tudom. - persze, hogy tudtam mire gondol. "Oh, csak nem fekszek le Dean-nel, hiszen csak barátok vagyunk.. extrákkal.." Tudom, tudom. De nem is lefeküdni akartam (ez hazugság, hiszen ez is benne lenne a pakliban) hanem megmutatni, hogy... Tetszik. Vagyis, vonzódok hozzá. Nagyon. Nagyon-nagyon. Az már tetszésnek számít nem? Azt nem tudom, hogy van e olyan erős, mint amit Whitneynél éreztem... Nem is emlékszem már rá, hogy mit éreztem Whitneynél... Oh istenem!
- Most, lehet, hogy mennem kéne... - ne csináld Mel! Nem teheted ezt velem! Itt hagysz a gondolataimmal? Felér egy gyilkossággal.
- Nem gondolod, hogy meg kéne beszélni? - próbáltam finoman az értésére adni, hogy nem kóser ez a "lelépünk a magyarázat elől" dolog. Csak mondani kéne valamit.. Akármit.
- Meg kéne, de nem most. Át kell gondolnom. - állt fel mellőlem és blúza után nyúlt. El akartam kapni a kezét, de meggondoltam magam. Ha át akarja gondolni, gondolja. Én addig meghalok az idegességtől.
- Rendben... Akkor majd átbeszéljük? - álltam fel én is és segítettem neki a kabátja felvételében. Ő rám nézett és megint éreztem azt a bizonyos feszültséget. Vonzott az ajka egyszerűen, de nem támadhatom le. Hiszen "Át kell gondolnia".
- Mt szólsz a holnaphoz? - hát ez gyors. Egy nap alatt sikeresen át tudja gondolni? Még szerencse...
- Nekem jó. Majd hívsz? Vaaagy hívjalak? - eszembe jutott, hogy a barátnőjét a pasinak kell felhívni... Szóval ha mi most járunk esetleg, akkor csak ne Ő keressen...
- Hívhatsz, ha szeretnél... - trükkös a kicsike. Na jó, akkor kénytelenek leszünk felhívni. - Délután lehetőleg. - tette hozzá gyorsan. A táskáját a vállára kapta és rám nézett. Talán... csókra vár? Mert ha igen, nincs ellenvetésem.
Közelebb hajoltam hozzá, ő meg becsukta a szemét. Hát, csak arra várt. Az ÉN Melanie-m!
Már éppen elcsattant volna a búcsúcsók, de ekkor mindkettőnk telefonja jelezte, hogy üzenetünk érkezett. Ez tönkretette a pillanatot teljesen. A telefonunkért nyúltunk és dühösen megnyitottuk az üzenetet. Whitney küldte, ugyanaz a szöveg: "Drága barátocskám! Ezennel szeretettel meghívlak Jenkins család által szervezett Jótékonysági-Estre. Hivatalosan már rajta is vagy a vendéglistán. Kiöltözős buli, várunk szeretettel.  Holnap 18:00-kor a Dourtminger-központ báltermében. Szeretettel: Whitney White"
Melanie szülei szervezték a partit, de úgy néz ki Mel nem igen tudott róla. Kikerekedett szemmel bámulta a telefonját.
- Minden rendben? - kérdeztem az elég megrökönyödöttnek látszott Melt.
- Persze, csak a szüleim szerveznek holnapra egy Jótékonysági-Estet és még nincs is partnerem. - sóhajtott egyet. Hát nem hiszem el, akkor én most mi vagyok? Ja, leesett. A pasinak kell megkérdezni, értem máááár. Cseles.
- Leszel a partnerem Mel? - nyújtottam felé a kezemet, Ő meg szívélyesen elfogadta.
- Persze, hogy leszek. Úgyis meg kell beszélnünk sok mindent... - majd pipiskedve adott egy kis szájra puszit búcsúzásképp, majd elment...Én meg csak ott álltam és semmit sem értettem.
Nem tudom milyen érzés kavargott bennem, de egy biztos, az már nem baráti alapú volt. Vagy hihetetlen vágy és vonzalom egyvelege, vagy... szerelem.


Hááát, remélem elnyeri a tetszéseteket, hamarosan itt a következő rész:) Néha azért írhatnátok egy-két megjegyzésecskét :D Nem ártana a visszaigazolás ;)
Bye-bye: Dreamer

#5 Part Three sides of the triangle

#5 Part


*Dean naplója*

Én azt se tudom hol kezdjem. Az igazság az, hogy a szerelmi életem egy rohadt nagy tragikomédia. Nem tudom magamba tartani az érzéseimet, ezért kénytelen vagyok papírra vetni őket. Vágjunk gyorsan a közepébe, mert nincs kedvem hatalmas, hosszú, és baromi unalmas bevezetőkhöz. Az nem az én stílusom. Lényeg, ami lényeg, a maradék reményem is kihúnyt. Nem volt és soha nem is lesz olyan, hogy Whitney meg Én. Eddig két éven keresztül állandóan abban a tudatban keltem fel reggel és feküdtem le este, hogy van esélyem nála. Hogy egyszer csak fogja magát, és rájön, hogy én vagyok az, aki az égvilágon mindent megadhat neki, aki tökéletesen boldoggá teheti. Én mindent megtettem volna érte. "Bármi lettem volna őérte..."  - hogy Jacob Black szavaival éljek a Twilightból. (Igen, azt is megnéztem, és elhihetitek nem magam miatt. Ugyancsak Whitney áll ennek a hátterében is.) Valójában belefáradtam már abba, hogy 2 éven át csak az arcra puszi szintjéig jutottunk el. Hogy 2 éven át minden gondolatomat ő kötötte le. És hogy 2 éven át egy kicseszett reménysugár miatt hittem ebben a lehetetlen kapcsolatban, szerettem Őt, és rajongtam Érte. Mindezt feleslegesen. Hiszen, Whitney annyiszor közölte velem azt, hogy milyen hihetetlen jó barátja vagyok, meg rengeteg asszexuális bókot vágott a fejemhez, amitől igazán észhez térhettem volna, de nem tettem. De hogy pontosan miért, arra sajnos nem tudom megfogalmazni a választ. Mondhatnám azt, hogy a szerelem miatt, de csak egy 16 éves srác vagyok, mit tudok még én a szerelemről.. Bár eléggé gyanús, hogy amit éreztem Whitney iránt, az Az volt. (Pontosan jól látható ugye a befejezett múlt idő?) Döntést kellett hoznom a látottak alapján. Azt látni, hogy más pasikkal is szóba elegyedik, azt még a tűrhető kategóriába tartozott. De aaaaz, hogy egy bőrdszekis seggfejjel látom nyálcsere játékot űzve, az nekem már nagyon nem tűrhető, sőt, kifejezetten elviselhetetlen. Szóval itt van meghúzva az a képzeletbeli határvonal. Elég volt a reménykedésekből, az üzenetváltásokból, a filmezgetős hétvégékből... Egyelőre mindent mellőzök mostantól, aminek valaha is köze volt Whitney Whitehoz. Mindenkinek jobb lesz így. Leginkább nekem.                                                              06.27.

*Whitney*

Valami csodálatos volt! Minden tökéletes...Treavis érzéki, szenvedélyes és hihetetlenül szexi. A filmezős este, az Whitney minden eddigi összes randiját felülmúlta... Na és az A csók! Aaaaa csók! W még nem igazán tudta összeszedni a gondolatait. Már legalább 1 óra eltelt azóta, hogy Treavis elment, de a lány még mindig a fellegekben járt. Most akkor járnak? Vagy csak kavarnak? W nem igazán tudta eldönteni. Előkapta méregdrága IPhone-ját (a legújabb kiadás természetesen) és megnyitotta a névjegyeket. Treavis neve legfelül állt (elé írt vagy 3 A betűt, hogy tuti őt adja ki elsőnek) és a lányt hatalmába kerítette a kíváncsiság. Meg kéne kérdeznie, hogy amúgy Ők együtt vannak e. De ha most felhívja, akkor nyomulós cafkának fog tűnni, aki senki másra nem tud gondolni, csak a pasijára (Whitney már a pasijának tekintette természetesen, hiszen megcsókolta). El fogja így ijeszteni. Viszont, ha nem hívja fel, akkor sose derül ki.. Mit is mondott mindig az anyja? "Mindig a fiú keressen először!" igen-igen, ez egy rendkívül fontos szabály. Csak most Whitney valahogy nem volt türelmes hangulatában. Bizsergett az ujjbegye. Nem! 'Ne nyomulj már ilyen feltűnően!!'
A kanapéra dobta telefonját és a konyha felé vette az irányt. Gyomra folyamatosan jelezte, hogy szüksége van egy kis energiára. Kivett egy Danone barackos joghurtot, és szépen leheveredett a TV elé. Éppen főzős műsort közvetített az egyik kedvenc adója, belemerült, próbálta agyban elsajátítani a sütés-főzés fortélyait. Hirtelen telefonja megrezdült mellette, ő meg reflexből érte nyúlt. A kijelzőn Treavis neve villogott rendületlen, arra várva, hogy a szőkeség lakkozott körmével megnyomja a "hívás fogadása" gombot. Valljuk be, nem kellett olyan sokáig várnia...
- Hallóóó! - szólt bele csábosan White kisasszony, közben átkapcsolt egy másik adóra a TV kapcsolóval. Itt az Agymenők ment, Whitney egyszerűen imádta. Normál esetben elvarázsoltan nézte volna Sheldon és Leonard vicces szópárbajait, Rajesh és Howard civódását és hogy mindeközben a barátnőik a másik szobába iszogatnak és néha meghallva egy-két beszólást a fiúktól, sokatmondóan összenéznek. De most vonalban volt a földkerekség leghelyesebb, legérzékibb, legjobban csókoló pasijával. Ez azért sokkal fontosabb..
- Szia! - szólt bele kedvesen Treavis, Whitney úgy érezte, hogy a fiú is pontosan úgy mosolyog beszélgetés közben, mint Ő. Melegséggel töltötte el ez a kép. Mrs. Whitney Black... Nem is olyan rossz.
- Vártam már, hogy hívj. - bukott ki W-ből, de nem bánta. Jobb, ha mindig kimondja azt, amit gondol. A kapcsolatuk igazságra épüljön.
- De.. csak 1 órája, hogy utoljára láttuk egymást. - hallatszott a telefonból Treavis értetlen hangja. Whitney szíve egyre hevesebben vert, pirulni kezdett. Pontosan olyan nyomulós cafkának tűnt, mint amit nagy ívben el akart kerülni.
- Igen, de... - valamit ki kellene találni... Gondolkodj kislány! Ooh, nem tudom! - Tudni akartam, hogy most akkor mi... együtt vagyunk? - igyekezett aranyosan feltenni az igenis komoly hangnemet igénylő kérdést. Hallatszott a vonal túloldalán, hogy enyhén köhintenek. Vajon megijesztette? Helyre kell hozni... oohhh mamám!! - Vagyiiiis, tudom, még csak egy napja ismerjük egymást ezért is mondom, hogy nem kell sietni... - ennél gázabb szöveget... Ennyi, kész,vége mindennek! Fújtak a világegyetem legdögösebb pasijának...
- Hát, szerintem ez már annak számít. - mondta szárazon Treavis.
- Akkor mi most járunk..- próbálta szoktatni magát a helyzethez a lány, most már nem szingli kis 16 éves csajszika, hanem egy boldog kapcsolatban élő, érett nő.
- Igen.. - Treavis érdekes hangsúllyal tette hivatalossá kapcsolatukat. Whitney arcára levakarhatatlan vigyor került és szinte elöntötte az eufória. Soha nem volt még ilyen boldog eddigi élete során!

*Treavis*

A csókcsata körülbelül negyed órán át tartott, aztán kényelmetlenné kezdett válni a fiú számára a helyzet. Hiszen mégiscsak érdekből ment bele ebbe az egészbe.. Nem arról van szó, hogy ne lenne csábító a kis szőke, de semmi egyéb. Jó egy menetre. Viszont a pénze miatt egy kicsit többet kell beletenni ebbe a kapcsolatba, mint amit alapból beleképzelt az elején: Megismerkednek (azaz smárolnak) aztán egy gyors menet és kész. Aztán Treavis többet nem veszi fel a csajnak a telefont, nem keresi, nem beszél vele. Olyan ismeretlenné válik számára, mint amilyen azelőtt volt, hogy a nyelvét a szájába dugta. Tehát egy senkivé.
Most, hogy túl volt ezen a felettébb kínos telefonbeszélgetésen, és hivatalosan együtt volt az idegesítő bigével, elkezdhette tervezgetni az ismerkedési szövegét, amit majd a gazdagoknak szervezett rendezvényeken fog hasznosítani. Illetve helyet kell csinálnia pár méregdrága cuccnak, amelyek majd hamarosan az Ő markát ütik. Lehetne ennél kétszínűbb? Nem hinném...

*Dean szemszöge*

Amint leírtam az utolsó mondatot megkönnyebbültem. Túlléptem. Egyszerűen megszűnt azaz égető érzés, mely előidézte az állandó hiányérzetet, amely akkor keletkezett, ha Whitney nem volt velem. Nincs többé. Elengedtem, hisz én attól vagyok boldog, ha Ő boldog. És ha Őt ez a Black gyerek teszi boldoggá, akkor nekem szemet kell hunynom felette, és vele örülni, mint egy igaz barátnak.
Nem teljesen voltam benne biztos, hogy egyből túl tudok lépni ezen az egészen, ezért biztonság kedvéért áthívtam Melanie-t, aki Whitney mellett a másik legjobb barátom. Természetesen tudott a W iránt táplált érzéseimről, de a lelkére kötöttem, még mikor rájött, hogy egy szót ne szóljon erről. Meg is tartotta a szavát, pedig ha valaki, akkor ő az, aki imád mindent kifecsegni.
Halkan kopogtattak a szobám ajtaján, majd Melanie lépett be. Mézszőke haja fényesen, szétterülve omlott a vékonyka vállára, zafírkék szemében együttérzés volt fellelhető. Odakuporodott mellém az ágyra és a naplómat bámultuk közös erővel. Már ez is nagy segítség volt tőle. Nem kellett beszélnie, vagy szórakoztatnia, csak annyit szerettem volna, hogy itt legyen velem. Ő mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Sose hagyott cserben. Igazából sokkal jobb barátom volt, mint Whitney. Melanie tényleg mindent tudott rólam. Én is róla.
Váratlanul a kezem felé nyúlt, majd összekulcsolta az ujjait az én, szinte élettelen ujjaimmal. Hideg volt a keze, és mégis, valahogy biztonságot árasztott. Kellemes érzés..
Ránéztem, Ő meg vissza rám.
Hirtelen, mintha átkapcsoltak volna bennem valamit. Lehet, hogy a Whitney-s szerelem utóhatása volt, de az is lehet, hogy én akartam így. Odahajoltam Melanie-hoz, megéreztem finom rózsaillatát és megcsókoltam...


Életeim, ennyi lett volna a mai adag, hamarosan következő :)  Várok azért kommenteket :D Meg véleményezzétek alul  sztorit :)  Danke schöööön <3

Bye-bye: Dreamer

Summer tips

Amíg vártok a következő részre, addig gondoltam elfoglallak titeket kisebb nyári kajatippekkel. :) Nem kell aggódni, garantáltan diétás mindegyik, szóval nem kell aggódnotok alakotok elvesztése miatt :) Először is:

Csokis-banános popcake

Na szóval, szükséges hozzávalócskák:

- 1 banán

- fél bögre mini csoki chips

- 4 evőkanál vaníliás joghurt

- 4 db pálcika

A banánt vágd négy egyenlő részre, mindegyikbe szúrj bele egy pálcikát, majd jól forgasd meg a joghurtban. Tedd rá őket egy sütőpapírral letakart tányérra, majd szórd rá a csoki chipset. Hűtőbe vele 3 órára és már majszolhatod is. (Ja, akit mellesleg nagyon izgat kb. 78 kalória, de naaaagyon finom...)

Dinnye torta

Hozzávalók:

- 1 dinnye

-1-2 bögre zsírszegény tejszínhab

- 2 bögre mandulareszelék

- és kisebb gyümölcsök díszítésképp (áfonya, ribizli, eper... stb.)

Ami a teendő: Távolítsd el mindenhonnan a dinnye héját, majd vond be az egészet tejszínhabbal. Szórd be a mandulareszelékkel és már díszítheted is kedvenc gyümölcseiddel. Rakd a hűtőbe fél órára és Ready! :)

És az utolsó mára, egy kis ital, hogy lehűtsétek magatokat:

Lapos has koktél

Hozzávalók:

- 2 doboz zsírszegény vaníliás görög joghurt

- 1 evőkanál mandulavaj

- fél bögre fagyasztott áfonya

- fél bögre szeletelt ananász

- fél bögre kelkáposzta

- 1 csokor spenótlevél

- ¾ bögre szénsavmentes ásványvíz

Itt azért egyszerű nekem a leírás, mert csak annyit kell csinálnod, hogy bedobálod a hozzávalókat a turmixgépbe és kész! :)

Remélem tetszett a kis összeállítás :) Az 5. rész hamarosan jön, majd jelentkezek :D Olvasgassátok és írjatok, legyen e több ilyen:)

Bye-bye: Dreamer

#4 Part Feledés

#4 Part

Whitney beinvitálta az izompólóba öltözött, belőtt sérós fiút, majd az ajtót nyitva hagyta, hogy kiszellőztessen. (Melanie tuti odaégette azt a nyomorult popcornt..)
- Mit nézel éppen? - érdeklődött bájosan Treavis, miközben körbe kémlelt a hatalmas ház előszobájában. Egyszerűen gyönyörű volt. Le se tagadhatták volna White-ék, hogy kőgazdag felmenőik vannak. Treavis már akkor látta, hogy akad itt pénz bőven, amikor leparkolt a ház előtt Jeep-jével.
Óriási White Rezidenciát élénkzöld színekben játszó bambuszkerítés vonta körbe, az első kertben mindenféle egzotikus növény tette varázslatossá a látványt, a kert közepén egy pálmafákkal körbe ölelt szökőkút volt megtalálható. Treavisnek még az álla is leesett a látványtól. Huuh, basszus, de élne egy ilyen luxus keretek között... Aztán most az előszobát megpillantva még biztosabb lett ebben az elhatározásában.
Őt nem éppen a fényűző élet jellemezte. A Jeep nem tévesszen meg senkit. Kiskorától kezdve spórolt rá, körülbelül 12 éves lehetett, mikor elhatározta, hogy ilyen kocsija lesz. Azóta minden egyes heti zsebpénzét elrakta. Mellé még tavaly egy "kis mennyiségű" pénzhez jutott (a részletek ismeretlenek voltak mindenki számára...) és sikeresen megvette egy használt autós oldalon. Kiutazott érte Németországba, hazahozta és azóta ezzel rója az országutakat, önfeledt mosollyal az arcán.

- Eddig Pretty Little Liarst néztem, de ha már itt vagy nézhetünk mást. - a lenyűgözött srác követte a lenge öltözetű Whitneyt, (meg is nézte magának rendesen hátulról), aki az amerikai stílusú konyhájukba kalauzolta. Ott volt az odaégetett popcorn egy tálban kirakva az asztalra, mellé egy DVD-t raktak. Whitney közelebb lépett és elolvasta a címét: "Szerelmünk lapjai"  Mel, ezt nem mondhatod komolyan!!

Felmutatta Treavisnek a rendkívül "csábító" ajánlatot Mel részéről, és T, amint megpillantotta feltört belőle az önfeledt röhögés. Volt valami eszméletlen aranyos a nevetésében, amitől Whitney szívét melegség töltötte el. Őt is mosolygásra bírta. Ezt eddig csak pár ember tudta elérni nála. Igazság szerint két ember. Treavis és.. Dean.

- Nem mondod komolyan? - tette fel a költői kérdést Treavis és hasát fogva elindult a kanapé irányába, majd ledobta magát. Ekkor észrevette a hatalmas TV-t.  Álmodozásra késztette ez a kép. Eltűnődött milyen lenne ilyen jó körülmények között élni. Luxusvillában, limuzinnal, jakuzzival... Áh, de szép lenne... De a valóságban kell élni. Itt van most egy gyönyörű lány házában, aki minden kívánságát lesi, aki feltétel nélkül szerelmes belé. Kár, hogy Treavis csak szexuális vonzódást érzett a szőke szépség iránt. De az nagyon...
- Na, de ha nem ezt, akkor mit? - huppant le mellé W. Elég közel sikerült kerülnie álmai rosszfiújához... Úgy fordította testét, hogy szembe kerüljön Treavisszel, aki éppen elmélyülten tanulmányozta az ujjait. Azon morfondírozott, hogy hogyan kéne levarázsolni Whitneyről a kis lenge, nyári ruhácskát.
- Legyen a Barátság extrákkal. - ravasz lépés részéről... Whitney persze értette a választás miértjét, csak Ő egy vad csókcsatát képzelt Treavis céljaképp, nem pedig azt a bizonyos dolgot, amire általában a férfiak gondolnak, köztük Treavis is.
- Oksi. - W gyorsan felpattant, és már rohant is a DVD-khez. Természetesen ott volt a hőn áhított film, Whitney egykori nagy kedvence. Betéve tudta az összes szöveget, mondatot, cselekedetet. Még anno Deannel nézték meg szinte minden hétvégén. A srác mutatta meg W-nek, azóta pedig a legjobb filmként tartja számon. Lehet ebben közrejátszik az is, hogy Justin Timberlake valami eszméletlen helyes...
Elindult a film, ugye az elején még semmi izgalmas nem volt fellelhető, de szépen lassan beindult... pont úgy, mint Treavis keze. Átkarolta Whitneyt feltűnésmentesen, (ismerjük mi a nyújtózkodó fajtát.) majd kedvesen, finoman cirógatni kezdte meztelen vállát. W természetesen észrevette,  de semmi kedve sem volt elrontani a pillanatot, azzal, hogy leállítja, inkább csak elmosolyodott és hagyta, had simogassa csak. Ez Treavis olvasatában azt jelentette, hogy nem bánja, ha megérinti... akkor biztos nem lesz nagy baj, ha esetleg lejjebb csúsztatja a kezét...
A lány derekára csúsztatta tenyerét. Whitney értetlenséget tükrözve összehúzta a szemöldökét. "Most ez mit csinál?" Mindegy, amíg nem tapizza le, addig nincs semmi baj. Majd ha durvul a helyzet, akkor egyszerűen fogja és kiteszi a szűrét...
Treavis persze nem tudta, hogy a lány ilyen haditerveket sző ellene. Azt gondolta, hogy Whitney pont annyira akar lefeküdni vele, mint Ő Vele. Igaz-igaz alig egy napja ismerik egymást, de ez egy rohanó világ, nem? Nekik is sietniük kell. Bááár. Várjunk csak egy másodpercet...
Treavis keze feljebb csúszott, majd megállt.
Van egy sokkal-sokkal jobb ötlete.
Ki is használhatná ezt az egész helyzetet. Gondoljunk csak bele... Ő egy elég szegény családból származó srác, ez a lány meg kicseszett gazdag. És láthatóan menthetetlenül szerelmes. Nem lenne szép dolog, de ezt Treavis akár a saját érdekeire is fordíthatná. Csak annyit kell tennie, hogy bókokkal halmozza el, vesz neki kisebb ajándékokat, randevúkra hívja, azaz elhiteti vele, hogy szereti és Whitney majd venni fogja neki a méregdrága cuccokat, elviszi rendezvényekre, ahol megismerkedhet rengeteg befolyásos emberrel, népszerűvé válhat magasabb körökben... Oh már maga előtt látta a fényűzést, és a boldog, gazdag életet!
Akkor viszont várnia kell azzal. Viszont a csókkal had ne várjon már többet. Az igazán belefér egy napi ismeretség után is, nem?
Ránézett mit sem sejtő áldozatára, aki szemlátomást nem érezte, hogy Treavis csupán érdekből teszi azt, amit tesz, és amit majd még fog tenni. Neki csillogott a szeme a boldogságtól, hogy egy ilyen iszonyatosan jó pasi, mint Mr. Black, mellette fekszik, és nem valaki mással hentereg egy kocsiban. Ekkor Treavis lassan a lány ajkaira vezette a tekintetét. Whitney ebből az egy gesztusból mindent értett. Feltűnésmentesen nyelt egyet, és várt.

Ő is ránézett Treavis tökéletes szájára, mely enyhén nyitva volt. A fiú felé hajolt, szépen lassan, hogy W számára még izgatóbbá váljon ez az egész helyzet. Ekkor ajkaik egymásra találtak és egybeforrtak. Whitneyt égette a vágy, hasában újra megjelent az ismerős bizsergető érzés. Treavis végig simított a lány hófehér karján, majd két kezét a derekára helyezte, és közelebb húzta magához. Már egy hajszálnyi hely sem maradt köztük. Ez eddig csupán ízlelgetés volt Treavis részéről... Hol volt még az, amikor valóban, szenvedélyesen megcsókolja..?
Whitney mélyen a fiú gyönyörű barna szemébe nézett. Folytatást követeltek, és W úgy döntött eleget tesz Treavis vágyainak teljesítése érdekében. Közel hajolt, hajába túrt és szenvedélyesen megcsókolta. Treavis Whitney arcára helyezte egyik kezét, másikat fenekére tette. Ez még éppen belefért a "tapizás kereteibe"... Nyelveik tökéletes összhangban mozogtak, szinte egybeolvadtak. W megnyalta a fiú alsóajkát, aki ettől beindulva enyhén megharapta a lány ajkát. Sóhaj hagyta el Whitney száját, soha ennyire nem élvezett még egy csókot se, mint ezt. Ekkor hirtelen Treavis magára húzta Whitneyt, aki vágytól égve Treavis inge felé nyúlt. Annyira élvezte, hogy tejesen belefeledkezett... Elfelejtette, hogy ezt a srácot csak egy napja ismeri, elfelejtette, hogy semmit se tud róla és végképp elfelejtette, hogy Deant is várta délután a filmnézésre...

*Dean szemszöge*

Én csak ott álltam. Nem akartam hinni a szememnek. Összetörtem. Teljesen.


Remélem tetsziiik kedveseim :) Továbbra is nézzetek, olvasgassátok. Hamarosan jön a következő, megjegyzésekben írhattok útmutatókat, ha van valami kívánságotok a sztorit illetően :)

Bye-bye: Dreamer

#3 Part Titkok és Szerelmek

#3 Part

Whitney teljesen oda meg vissza volt Treavistől... Nem is hitte, hogy ilyen fiú létezik ezen a világon. Egyszerre volt kedves, udvarias, helyes (Ohhh, mamáám! Egy Isten!) és figyelmes... minden meg volt benne. A legszebb, az egészben, hogy kölcsönös volt ez az érzés, vagyis hát, Whitney úgy érezte.

- Nagyon aranyos vagy, hogy körbe vezettél. - magasodott a fiú W fölé. Most láthatta a fiú szemét rendkívül közelről. A barna minden árnyalata megtalálható volt benne írisze már szinte fekete volt. Melegséget árasztott, és biztonságot sugallt. Whitney bizsergést érzett a hasában. A térdei és a kezei megállás nélkül remegtek. A tenyere enyhén izzadt. Ideges volt, de közben nyugodt is... Nem érzett még soha semmi ehhez foghatót. A fiú ajkai egyre csábítóbbá váltak számára... Kezdett eljátszadozni a gondolattal, hogy mi történne vajon, ha most közeledne egy kicsit...

Treavis gondolatai is ekörül forogtak. Amióta meglátta terembe lépésekor Whitneyt, nem bírt magával. Természetesen nem volt szerelmes. Treavis soha nem is volt és soha nem is lesz szerelmes, az az élet egyik felesleges tartozéka, amit csak azért kreáltak, hogy egy nő maga mellé tudjon láncolni egy szabadnak született férfit (mármint, Treavis így gondolta, és ezt a véleményét senki se tudta megmásítani.) De feltétlen vonzalmat érzett és akarta. Akarta most azt a csókot. W-n is látszott, hogy tetszik neki a fiú, akkor mi baj történhetne? Treavis gyorsan végig gondolta a bekövetkezhető csók esetleges következményeit. A csaj halálosan belezúg Treavisbe, majd egy idő után levakarhatatlan lesz. A macsó férfi persze, csak addig viseli el, amíg az ágyban ki nem tapasztalta a hölgyemény "tehetségét", ha ez megtörtént, akkor lapátra teszi, mint eddig mindenkit, és megint bővül a: "Gyűlöljük Treavist, a szemét disznót!" alakulat (melynek már megközelítőleg 20-30 lány a tagja) Hmm, egy lány ide vagy oda. Nem mindegy már? Fogadjunk, hogy a csaj is egy életre szóló élményben részesülne és nem is haragudna annyira. Biztos megérti... Most csak annyi a dolga Treavisnek, hogy felé hajol teljesen és közeledik... és...

- Na mizu? Körbe vezetted az új osztálytársunkat, W? - pofátlankodott oda Dean, könnyed mosollyal az arcán. Pontosan tudta, hogy mit szakított félbe az előbb és valószínűleg ez varázsolta egyik pillanatról a másikra a kedvét felhőtlenné. Persze Whitneynek ez fel se tűnt, de Treavis érezte a gúnyos hangnemet és feltétlen örömöt ebben az egy mondatban. Egyből kiismeri az ilyen fazonokat. Ha harc, hát legyen harc. Úgyis övé lesz Whitney.. egy időre.. aztán meg odaadja bőkezűen ennek a levakarhatatlan nyomoréknak.

- Igen, most már mindent nagyjából tudok. - Treavis gondolta beszáll a játékba. Legyünk jópofák. Aztán szúrjuk hátba egy bárddal.

- Oh ez szuper. Azt hittem több idő itt mindent megismerni, elég nagy a suli. - tekintett körbe mindenttudóan Dean. Oooh, hogy fogná be az arcát. Treavis hamis mosolyát évek óta fejlesztgette és szinte már tökéletes volt. Bármelyik ember azt hinné, hogy Ő ilyen mosolygós típus, pedig ez merőben messze áll az igazságtól.

- Tényleg az, de Whitney nagyon jó idegenvezető. - Dean fortyogott belülről, úgy érezte, hogy mindjárt felrobban. Jópofiznak itt egymással. Végül is, ez is egy jó módszer, ha úgy nézzük. Szépen lassan összehaverkodnak, nem hagyja soha kettesben Treavist meg Whitneyt, állandóan velük lesz, ő lesz a felesleges harmadik és pár hónap múlva bevallja Whitneynek az érzéseit iránta, W pedig bevallja, hogy Ő is pont így érez, csak nem merte bevallani Deannek, és hihetetlen boldog, hogy kiderült. Ezek után  Treavist otthagyja egymagában, és Deannel pedig elmegy nászútra. Perfect!

- Most, hogy így mindent tudsz elindulunk órára? - le akart végre lécelni a lépcsőfordulóból Dean. A következő óra kémia. Nagy szerencséjére W volt a labortársa, így nem kell majd Treavis-Whitney párost figyelnie félszemmel egész órán. Végig maga mellett tudhatja az Ő szeme fényét. Abban reménykedett, hogy az Ő padjuk közelébe se merészkedik az idillromboló barátnőrabló.

Beértek a kémiába, ahol már Mel várta őket hírekkel.

- Basszus, nem hiszitek el mi történt Isabellel... - Mel volt a suli szeme és füle. Nemtörődömsége  miatt könnyen kiöntötték neki az emberek a lelküket, mert azt gondolták, hogy egyáltalán nem is izgatja. Pedig ennek az ellentéte történt minden egyes alkalommal. A vagányság nem nevezhető álcának, mert ez hozzátartozik Mel személyiségéhez, de felhasználja információszerzésre... Valamit rohadt jól csinál a csaj!

- Na mesélj! - W meg imád mindent tudni, ami a birodalmába történik. Igen, ez az Ő birodalma, Ő itt a királynő, ezzel mindenki tisztában volt, Mel esetleg az udvarhölgye, vagy valami ehhez hasonló, király meg... hát Whitney szerintem Treavist választaná legszívesebben a trónörökösi posztra, de Deannek más véleménye van erről...is...

- Képzeld, azért nem jött suliba, mert valami nemi fertőzést kapott el Redford Cole-tól. Igen, jól halloooood. - húzta el a mondat végét és folytatta teljesen a sztoriba feledkezve. - Szombaton volt egy buli a Manhattan Rock's-ban és ott voltak, a Csitrik... - tett említést a Renée Andrews egyik legismertebb klikkéről, amit mindenki csak a "Csitriknek" nevez. 9.-es csajszikból állt, akik pöppet el voltak szállva maguktól. 6-an voltak, mindegyiknek "tudjukmikre" emlékeztető beceneve volt. Vezetőjük: Sexy (eredetileg: Lexy), Fleur (ő tényleg Fleur...szegény csaj), Baby (Rebecca. Hogy ebből hogy a kisnyusziba lett Baby.. na azt el se tudom képzelni), Kitty Cat (Alapból Kitty, a legnagyobb műkörmökkel rendelkező egyed a bandából), Pussycat (Ő meg Cathrine. Gratulálok a névválasztáshoz, fantasztikus!), Barbie (Ő alapból is Barbie, a kedvenc filmje a Barbie, a sziget hercegnője, és úgy is néz ki, mint egy Barbie baba. 3x Combo). Hát nagy tapsot nekik! Mindegyikük szőke volt, nagy mellű/seggű és rendkívüli sminkmennyiséget képes volt elbírni az arcuk. Ismertetőjegy: Kicseszett hangos vihogás, amibe az iskola ólomüvegablakai is megremegnek (az basszus nem kis teljesítmény, drágáim).
- Mit kerestek ott a kis 9.-esek? - döbbent le Dean. Mel és Whitney sokatmondóan összemosolygott. Dean olyan kis ártatlannak hitt minden lányt. Nem tudta, hogy ennek a 15 évesekből álló lánybandának tagjai városszerte híres ribancok. Már általánosban elvesztették, és mikor a középsuliba megérkeztek a srácok már a pletykákból értesültek könnyelműségükről, és azóta átment rajtuk a fél város. Szegény szüleik...
- Fogalmam sincs, a lényeg az, hogy Isabelt vitték magukkal és Ő meg basszus simán csatlakozott. - Isabel egy átlagos kis stréber csaj, nem sok vizet zavart eddig. Ezek után viszont eléggé úgy tűnt, nem is olyan álszent, mint aminek mutatta magát. - Nem is ez a fontos. A lényeg, hogy Sexy vagy Lexy, vagy ki a franc leitatta éééés itt jön be a képbe Redford. - mosolygott gonoszul. Jól állt neki és ezt ő pontosan tudta. De kis kétszínű ez a némber! Whitneyt nem izgatta. Vele sose csinál ilyet, és addig jó. Nem akarta magára haragítani a információmágnes Melt. Rosszul jönne ki belőle, az tuti...
- Na mondjad, ne csigázz! - sürgette Dean. Ohh, kezdik érdekelni a szaftos dolgok? Mikor lett Ő ilyen.. férfi?? Whitney többször végigmérte tetőtől talpig. Nem is olyan rossz  srác.. khhmm.. férfi, elnézést.

- Na, jött Redford és a Manhattan Rock's közepén lejtett a lerészegült libával egy erotikus táncot, amit megtalálhattok Youtube-on. - kacsintott huncutul. Fogadjunk, hogy ebben az Ő keze is benne van. Mindezek alatt Treavis egy szót sem szólt, csak figyelte az eseményeket.
- Naaaa, és azután? - Whitney kezdte úgy érezni, hogy sose böki ki Mel.
- Azután megcsókolta. - itt fintorgott a társaság egy kellemeset. - és bevitte a Manhattan férfi WC-jébe. - "De romantikus.." gondolta magában W a sztori közben. - És a kamerák előtt Redford levetkőztette Isabelt és kegyetlenül megerőszakolta. - meghökkent, feldühödt arcok vették körbe Melt, de azért tovább folytatta. - Red otthagyta szegény lányt, aki teljesen magába roskadt. A szerencse, hogy Red, akármilyen részeg volt, a jelek szerint így se akart gyereket, és védekezett. - megkönnyebbült sóhajok hallatszottak mindenfelől. Úgy néz ki az egész osztály Mel meséjét hallgatta. - De valahogyan mégis kivizsgálások után egy nemi betegségre bukkantak... Most akkor nem tudom, hogy akkor volt védekezés, vagy nem. Vagy esetleg Isabel már előtte is ennyire élvezte az életet...? Örök rejtély marad... - fejezet be beszámolóját, a többiek lefagyva álltak körülötte. Szegény Isabel...
- Durva ez a dolog Isával. - kezdett hosszú, kínos csönd után társalgásba Dean. Már az óra 30. perce volt és Whitney nem tudott megszólalni. Ő olyan, aki beleéli magát azokba a szörnyűségekbe, amik mással történnek. Beleképzeli magát az adott illető helyére. És olyankor mély transzba esik, és nem lehet vele kommunikálni. Dean pont ezt nem akarta. Beszélgetni szeretett volna a szoborszerű szépséggel. Meg akarta nevettetni. Rá akarta vezetni arra, hogy Ő mennyi mindenben jobb, mint Black a terminátor. Természetesen úgy nem volt egyszerű meggyőzni valakit, ha az illető lelkileg nem ezen a világon tartózkodott.

- Ne, Dean. Most én nem vagyok képes beszélni.. - pontosan ettől tartott Dean. Francba Mel! Miért kellett ezt elmesélnie? Tudja, hogy W nem bírja...
- Whitney, semmi baj. - ölelte át barátian. Az érintése többet sugárzott holmi barátságnál, de ezt Whitney nem ismerte fel, rózsaszín köd fedte előtte a nyilvánvaló tényeket.  Ha Dean a szemébe mondta volna mit érez, lehetséges, hogy még azt se hitte volna el. Az Ő barátságuk sose volt igazi fiú-lány barátság. Alapból sok olyan ember van, aki tiszta szívéből állítja, hogy nem létezik olyan, hogy fiú-lány barátság. Márpedig igenis létezik. Ritka, de van. Általában ott dől meg az egész, hogy az egyik többet érez. Ez esetben Dean a hősszerelmes, mazochista. Kínozza magát nap, mint nap, azzal, hogy bent tartja az igazságot. Nem hagyja felszínre törni. És ez szépen lassan fel fogja Őt emészteni, ha így folytatja tovább...

Whitney valahogy túlélte a sulit ma is és már otthon feküdt a méregdrága kanapén és Ultra HD TV-jén nézte a Pretty Little Liars legújabb részeit. A popcorn már készülőben volt, már csak Melanie hiányzott. Kicsit be volt rá rágva. Tudja, hogy nem bírja idegekkel az ilyen "megerőszaklós, bántalmazós sztorikat". Csak azért is.. Hát jó. Kapja be!
Melanie viharzott be hirtelen a nyitott bejárati ajtón, majd levetette magát Whitney mellé.
- Mizu csajszi? - ekkor lett kész a popcorn, Mel már ugrott is, hogy kiszedje. Valamitől túlpörgött kicsit. Normál esetben Whitneyre hagyná a rohangálást, meg a kiszolgálást.
- Mitől vagy te ilyen jókedvű? - kezdett fura lenni neki az egész helyzet. Barátnője általában nem ilyen.
- Majd meglátod.. - felelte sejtelmesen. Mosolya titokzatosságot árasztott és Whitney összeesküvésszagot érzett.
-  Mit titkolsz? - nevetett fel W, de ekkor megszólalt a csengő. W gyorsan odatrappolt és kinyitotta, ám ebben a percben a földbe gyökerezett a lába. Ott állt. A küszöbön. Kezét "rosszfiúsan" zsebre vágta és mélyen Whitney szemébe nézett. Jézusom, de helyes volt! Félmosolyra húzódott tökéletes szája, és W megint felismerte magában azt késztető érzést, amit délelőtt a suliban érzett. Meg akarja csókolni ezt a pasit. De most! Azonnal!
- Na húztam, érezzétek jól magatokat! - rohant el W mellett Melanie és már el is tűnt a kocsijával együtt. Nem mintha Mel távozása izgatta volna Whitneyt.. Volt itt más is, ami izgatta...
- Bemehetek? - mosolygott bájosan Treavis és a lány mit sem sejtve önként beinvitálta... Vajon jó ötlet volt ez?



huuuh, muglik remélem élvezhető lett! :) Valaki kommenteljen már, olvasgatni akarook! :D Hamarosan jön a következő, mert én személy szerint nem bírom abbahagyni annyi gondolatom van :)

Bye-bye: Dreamer